Általam egy olyan történetet ismerhettek meg,ami koránt sem mindennapi.
Kezdjük talán a gyermekkorommal.....4 éves koromban vitt el édesanyám az első balett órámra.Azonnal beleszerettem a táncba,egészen 16 éves koromig mással sem foglalkoztam.Aztán kedvet kaptam a természetfotózáshoz,de a táncot sem hagytam abba.Ezalatt az idő alatt New Yorkban éltem a két nővéremmel és a szüleimmel.
Mindig is különcnek számítottam.A suliban állandóan piszkáltak,mert nem öltöztem úgy ahogyan a többi lány.Nem számítottam "menőnek",mint a két nővérem.Persze tőlük kaptam a legtöbb hideg zuhanyt.A második gimis évemig azt is eltitkolták,hogy a testvérük vagyok csak azért,hogy nehogy szégyent hozzak rájuk....Otthon is mindig én kerültem bajba akármit csináltak.Egyetlen egy barátnőm volt,de a szüleivel Miamiba költöztek.Utáltam otthon lenni.Minden szabad időmet a parkban és a próbateremben töltöttem,azért hogy ne kelljen a nővéreim gúnyolódásait hallgatnom.Mindketten a modell szakmát választották,és később a munkájuk miatt egyre kevesebbet tartózkodtak otthon,és később már el is költöztek.Ez számomra igazi megváltás volt.
Édesanyám is modell volt,édesapám pedig bankár. Mindketten keveset voltak otthon,de anyuval órákat beszéltem telefonon.
18 éves koromban anyuék bejelentették,hogy kistestvérem fog születni.Amint apu és anyu megtudták,hogy végre kisfiúk fog születni,majd kicsattantak a boldogságtól.A terhesség utolsó hónapjaiban anyu már nem dolgozott,ezért rengeteg időt töltött velem.
Egyik este éppen vacsorázni készültünk,mikor anyunál megindult a szülés.
Apuval egymás kezét szorongatva vártuk a fejleményeket,és hihetetlenül boldogak voltunk.....mígnem....
"4 hónappal ezelőtt
Apu annyira szorította a kezem,hogy az már-már fájt.Mindketten kicsit aggódtunk,mivel a szülőszoba felől anyu hangos kiáltásai hallatszottak.Pár perc múlva anyu már nem sikított,hanem az orvos és az ápolok hangos kiáltásaitól zengett a kórház.A hideg futkosott a hátamon,mert nem tudtam hogy mi is történhetett.
Ezután baba sírást zaja szűrődött ki a szobából.....
Egy ápolónő jött ki onnan,és nem volt túl vidám.Megkért engem és aput,hogy menjünk vele.Egy vizsgálóba vezetett bennünket,majd bejött a szülés orvos is.
-Szóval Önök Mrs.Carter hozzátartozói?-kérdezte bánatosan.Itt a kezem remegni kezdett....
-Igen mi vagyunk.De doktor úr,miért nem mehetek be a feleségemhez és a fiamhoz?Látni szeretnénk őket!
-Higgye el,mi mindent megtettünk......de.....sajnálatos módon egy ér elpattant Mrs.Carter agyában.A baba jól van,egészséges kisfiú,de már semmit sem tehettünk azért,hogy megmentsük a feleségét.Meghalt."
Mindig ez a pillanat jut az eszembe,akárhányszor anyu hiányát érzem.Tudom mennyire boldog volt,mikor megtudta,hogy végre lesz egy fia is.És azt is tudtom,hogy milyen izgatottan várta,hogy végre a karjaiban tarthassa őt.De már soha nem teljesülhet ez a vágya.
A temetés után Lucille nénikém velünk maradt egy darabig.Apu pedig....minden egyes nap részegen jött haza.Egyszer nagyon ideges voltam,és megemlítettem neki hogy talán jobb lenne ha elvonóra menne,de amint ez a mondat elhagyta a számat ő kezet emelt rám.Pár nap múlva pedig saját magától bevonult egy rehabilitációs központba.Bocsánatot kért tőlem a tettéért,és talán ez vezette őt arra hogy végre belássa,hogy nincs minden rendben vele és segítségre szorul.
Lucille nénikém ajánlotta nekem,hogy a környezetváltozás talán jót tenne nekem.Igaza volt.
Egy héttel később vele,az öcsémmel és a kutyámmal búcsút intettünk New Yorknak.Én és BooBoo Londonban maradtunk,de a nénikém és az öcsém Párizsba költöztek.
Londonban nem ismertem senkit,mikor ide kerültem.Csak bolyongtam az utcákon és kérdezősködtem az emberektől,hogy nem tudnak-e valami szállást a belvárosban.Órákon át csak ezt csináltam,mígnem valaki nekem jött.Egy szőke hajú,kedves kinézetű lánnyal vetett össze a sors.Ő volt Mandy.
Elnézést kért tőlem,majd beszélgetni kezdtünk egy park padján ülve.Megemlítettem neki,hogy szállást keresek,erre ő csak elmosolyodott.
Karon ragadott,és elvitt egy hatalmas házhoz.Elmondta,hogy a pasijáé a ház,és hogy ő is itt lakik egy pár lánnyal és sráccal.
Bemutatott a "házigazdának",majd szavazásra bocsájtottak.Mindenki beleegyezett,hogy én lehessek a következő lakó na és persze a kutyusom BooBoo is maradhatott.
Hát ennyi lenne röviden az életem.....de még koránt sincs vége ennek a sztorinak.....Sőt most jön még csak a java ;)
